2012. február 29., szerda

Bajuszőrület


Az utóbbi időben mindent elárasztott ez az motívum - szerencsére a pasik szája fölé nem nőtt vissza, attól kiakadnék, borostapárti vagyok. A boltok tele vannak bajuszos gyűrűkkel, nyakláncokkal, pólókkal, bögrékkel. Bár még nem szereztem be egy ilyen tárgyat sem, nagyon tetszik ez a motívum, mert egyszerű, és vidám, ha az ember ránéz, azonnal elmosolyodik- rám legalábbis ilyen hatással van.
Mivel ma borús, esős idő van itt, ami nem túl vidám, úgy döntöttem, hogy felvidítsam magam, és esetleg másokat is gyűjtök pár nem olyan szokványos bajusztárgyat.

Természetesen az etsy-ről gyűjtöttem első körben:












(Bár én simán használnám a szobám dekorálására, pedig már felnőtt vagyok)



Folksy-n is nézelődtem:







(Ezek a különleges színeik miatt tetszenek)


És végül, hogy a Meska se maradjon ki:




És végül  kedvencem szintén az etsy-ről:



Annyira tündéri ez a két pohár, ha pasival/férjjel élnék már együtt, tuti megvenném magunknak.











2012. február 27., hétfő

És azt Oscart kapja...

Meryl Streep! Kétségtelenül ő volt a tegnap este legnagyobb sztárja, mivel harmadszorra vette át az arany szobrot. Szeretnék az ő korában így kinézni, csodálatosan festett az arany Lanvin ruhában(ami egyébként környezetbarát anyagból készült). A beszédét pedig imádtam, nagyon szellemes volt, amikor pedig a férjének mondott először köszönetet, meghatódtam.
Már érte érdemes volt fennmaradnom, ráadásul életemben először néztem élőben a gálát, amit már régóta megfogadtam magamnak, hogy egyszer végre megteszek, de valahogy mindig úgy alakult, hogy másnap korán kellett kelnem.


Az egyetlen zavaró tényez az volt, hogy minden egyes győztes kihirdetése után 6-8 reklámot kellett végignéznem, de kitartottam :) Természetesen a díjátadó előtti vörösszőnyeges felvonulást is néztem már, mivel a díjazottak mellett nagyon érdekeltek a ruhák, sminkek, hajak is. Illetve a Portugal Vogue facebook oldalán is követtem a képeket, mert ott folyamatosan töltötték fel a képek mellett a ruhák márkáját is, és hát divatmániásként engem ez is érdekelt. Kiválasztottam kedvenceimet a mesés felhozatalból:

Két fehér: Milla Jovovich Elie Saab ruhában, Gwyneth Paltrow pedig Tom Fordban (ez az egyszerű, minimalista ruha a ékes bizonyítéka annak, hogy a kevesebb több).


Két piros: Natalie Portman Christian Diorban, Emma Stone pedig Giambattista Valliban (egyébként mindkét színésznőt imádom).




Végül pedig két fekete, ami nem maradhat ki, mivel imádom a feketét:
Jessica Chaistain Alexander McQueenben (a színésznőt nem nagyon ismerem,de ez a ruha bámulatosan szép), Angelina Jolie pedig Versaceban.



Angelina szerintem is már túl vékony, de akkor is fantasztikusan néz ki ebben a ruhában, és őt mindenhogyan imádom, csodálatos nő, csak félek, nehogy baja legyen ettől a sok koplalástól.

 Nos, ki volt még rajtam kívül annyira bagoly, hogy fennmaradt megnézni a gálát? :)


2012. február 26., vasárnap

Gallér, mint ékszer

Karl Lagerfeld neve egyet jelent a stílussal. (Aki esetleg nem ismeri, ő a Chanel, illetve a Fendi tervezője, emellett saját nevével fémjelzett márkája is van, fotóz, és még sok-sok mást is csinál, bővebben itt olvashattok róla) Először neki jutott eszébe a gallért, mint különálló kiegészítőt használni:


Egyébként ő maga is imádja a gallért, ikonikus megjelenéséhez hozzátartozik a különleges gallérral dísztett fehér ing:

Mostanság egyre több boltban láthatunk ilyen különálló gallérokat, mint kiegészítőket, úgy tűnik ez a brilliáns ötlet lassan beszivárog a hétköznapi divatba:

Zara:
Részleteket itt találtok róla.

Dorothy Perkins:


Részletek itt találtok róluk.

Topshop:





További információkat itt találtok róluk.
  
És persze az etsy sem maradhat ki, ebben a shopban nagyon szépeket lehet találni például:






Nekem egyébként nagyon tetszik ez az újfajta "ékszer". Nagyon izgalmassá tudjuk tenni vele megjelenésünket. Mint már említettem más bejegyzéseimben, én kedvelem az egyszerű, minimalista outfiteket, amiket nagyon trendivé és egyedivé tesz egy ilyen, vagy egy testlánc, amiről már korábban írtam. 
A bátrabbak, és ügyesebbek egyébként otthon is készíthetnek egy ilyen különleges darabot, én is gondolkodom rajta, hogy megpróbálkozom vele :)









2012. február 25., szombat

A hajlakk

Mióta a normál frufrumat (a könnyebb kezelhetőség érdekében, és pénzspórolás miatt, mivel itt egy vagyonba kerül fodrászhoz menni) lecseréltem féloldalas frufrura, azóta a legjobb barátom a hajlakk. Egyébként sosem szerettem, mert mindig az volt érzésem, hogy zsírosnak tűnik tőle az ember haja, plusz természetellenes áll tőle, és aznap tuti hajat kell mosni, különben csimbókokban áll másnap. Nos ez a véleményem megváltozott, mióta kipróbáltam a tesóm Paul Mitchell márkájú lakkját. (Nem kapok semmilyen százalékot a cégtől, vagy ilyesmi, tényleg nagyon elégedett vagyok vele, ezért írok róla.)



Őszintén szólva nem értettem, minek vett ilyen drága hajlakkot, de mióta használom megvilágosodtam. Nem ragad tőle a hajam, nem áll úgy mint a beton, természetes fényt ad, nem pedig zsíros hatásút, és a kedvencem, hogy nem kell kimosni a hajból, hanem egyszerűen másnapra szinte eltűnik belőle, és újra lehet használni. Nagyon tartós, kevés is elég belőle, így sok időre elég egy ilyen 400 ml-es flakon. Az ára olyan 3000-4000 Ft között van, de jóval tovább tart, mint egy drogériákban kapható olcsóbb márkájú, ráadásul a minősége is sokkal jobb, így szerintem ez már nem olyan vészes. Fodrász szalonokban lehet hozzájutni, ha rákeresünk google-ban, akkor több üzletet is fogunk találni, miénk a Mammut Catwalk szalonjából származik, mivel odajárunk fodrászhoz.

Csak hogy meggyőzzelek titeket arról, hogy tényleg jó:

Volt frufru...                                                                                              ...nincs frufru.


2012. február 24., péntek

Mi legyek egyszarvú, vagy disco gömb, esetleg bagoly?

Megint az etsy-n nézelődtem, és találtam egy szuper shopot, ahol jelmeznek is megfelelő ruhákat, szoknyákat, leggingeket lehet venni. Így farsang idején, ez elég aktuális. Sajnos az áruk elég borsos, így inkább arra jó, ez az oldal, hogy ötletet merítsünk belőle, ha értünk egy kicsit a varrógéphez, ha pedig nem, akkor érdekességnek is megteszi:


Az én személyes kedvenceim:

Disco gömb ruha:


Rajtam sajnos nem állna ilyen jól, de tündéri ez a ruci, és egyébként is imádom a disco gömböket, a szobámban is van egy.

Pónis:


Gondolom nem csak én imádtam az Én picim pónim című mesét kislányként, és nem csak én játszottam órákig a pónijaimmal önfeledten.

Bagoly:


A bagoly elég népszerű téma az utóbbi években, mindenhol ott van, fülbevalón, nyakláncon, táskán, hát akkor miért ne lehetne a ruhánkon is.

A legnagyobb kedvencem pedig:


Szerintem nagyon kreatív, és hát nem cuki? :)

Van még itt sok más cukiság: Minnie, Hello kitty, Zongora, Game boy, Pacman, stb, stb, szóval szerintem érdemes ellátogatni az oldalra.
Én még sosem próbálkoztam jelmezvarrással, sosem volt hozzá bátorságom, de egyszer már tényleg belevágok, mindig is szerettem volna megtanulni varrni. Ha előbb nem is, de a gyerekemnek mindenképp szeretném én készíteni a farsangi ruháját.

Ti mentek farsangi buli? Ha igen, minek öltöztök? 



2012. február 23., csütörtök

Testláncok

Már jó ideje nagyon tetszenek, az olyan nyakláncok, amelyek az egész felsőtestet keresztezik össze-vissza. Még sajnos, sosem voltam olyan bátor, hogy megvegyek egyet, de most már ideje lenne! Főleg, hogy az öltözködésem általában egyszerű, minimalista, nem nagyon hordok sem mintás dolgokat, sem bonyolult szabású ruhákat, így nagyon jól bele tudnám illeszteni ezt a különleges ékszert a ruhatáramba. Még senkin sem láttam ilyet élőben - mondjuk Budapesten furán is néznének az emberek, ha meglátnának egy ilyet valakin, de őszintén szólva ez engem nem érdekelne -, de képeken nagyon jól mutat. Ha végre beszereztem egy sajátot, ígérem megmutatom, addig is itt vannak ezek kedvcsinálónak:

Ezek az etsy egyik shopjából vannak:
Facebook oldaluk is van:


Nekem ez a három a kedvencem az összes közül, amit találtam, mert egyrészt árban az egyik legelérhetőbbek, másrészt, tetszik, hogy egyszerűek, ha épp olyan kedvünk van rádobhatunk egy cuki kitűzőt, vagy ráköthetünk egy masnit, és így elég változatossá tudjuk tenni.

Ugyanebből shopból egyébként ez is tetszik:


Meg ez is, annyira cuki:



Ezeket csak azért nem választanám, mert ahogy említettem én egy jól variálható darabot keresek magamnak, de nyilván nem mindenkinek ez a legmeghatározóbb szempontja.

Az elsőhöz nagyon hasonlót egyébként találtam az ebay-en, de nem olcsóbb, így inkább az etsy-set választanám. Ha érdekel, itt találod.
(innen sajnos nem tudtam belinkelni a képet)

Az etsy-n rengeteg olyat találtam még, ami tetszik, de általában elég drágák sajnos:



Ezek ebből a shopból származnak:

Ezekbe szerelmes vagyok, annyira gyönyörűek, sajnos szintén elég drágák, de a fehérekből valamelyiket simán el tudnám képzelni az esküvői ruhámhoz:



Itt találjátok meg ezeket:

Végül pedig találtam a Dorothy Perkins oldalán 2őt, ezek eddig a legolcsóbbak, lehet meg is nézem őket valamelyik nap, hogy hogy festenek élőben:

Ha többet szeretnél megtudni róla, akkor itt találod meg a részleteket.

Erről pedig itt

Nos, ti hogy álltok ezekkel az ékszerekkel? Felvennétek őket?